PAPAGEORGIU ANDREA

Kábulat

200 x 200 cm, olaj, vászon

Kisértés

200 x 200 cm, olaj, vászon

Vonzás

200 x 200 cm, olaj, vászon

Papageorgiu Andrea - Diplomadolgozat

Magyar Képzőművészeti Egyetem
Festő Tanszék - Kovács Attila osztály

Diplomamunkám három négyzet alakú 2 x 2 méteres figurális képből áll. Ezek a festmények egyrészt önálló képekként készültek, azonkívül egy egységes kompozícióba illeszkednek. A két szélső kép nyugodtabb, simább felületei fogják közre a középső kép vibráló felületkezelését és intenzív színeit. Az, hogy az egyes képeket négy darabból állítottam össze, egy technikai probléma megoldása,  gondolati tartalma nincs. Azonban ez a négyes osztás azt sugallta, hogy az egyes négyzeteket külön képként is komponáljam, ezért a daraboknak önálló élete is van. Sok közülük önmagában is kiállítható.

Számomra alapvetően a szín a legfontosabb, kifejező elem. A színek egymáshoz való viszonya, a köztük keletkező feszültségek és harmóniák érdekelnek, és irányítanak leginkább festés közben. Korábban sokat foglalkoztam színtanulmányok készítésével - a Johannes Itten -féle színelmélet alapján, de festés közben nem használom tudatosan ezeket az elméleteket, választásaim intuitívek. Az intenzív színek azért fontosak számomra, hogy a képeimnek erős megszólító ereje legyen, az élmény intenzitása eltérjen a megszokott hétköznapi valóságtól. A színek mellett fontos számomra a figuralitás is, a látható, érzékelhető világ ábrázolása. Ezért nem haladok például a colorfield festészet irányába (ahol az egyetlen kifejező elem a szín) bár azt  gondolom, hogy a színek viszonyainak vizsgálata önmagában is elegendő képtéma. 

Életem számomra valós események, érzések, emlékek, és gondolatok szövevénye. Érdekes ahogy a valóság- és időérzékelés megváltozik az élet során. Ahogy a megtörtént események emlékei néha halványodnak, néha meg egyenértékűvé válhatnak olyan dolgokkal amik nem is a valóságban történtek meg, csak olvastam valahol, gondoltam, vagy akár álmodtam. A figurális festészet könnyen bekapcsolódik ennek a gondolati szövevénynek asszociációs körébe és alkalmas a személyes élmények, és emlékek képbe ágyazására. Ez egy fontos és elkerülhetetlen rítus  egy festő életében, és a műveinek hitelességét adja. Az így megfestett képek a nézőjükben is hasonló hangulatokat és asszociációkat, és egyfajta ismerős érzést kelthetnek.

Diplomaképeimen különböző emberi sorsok, történetek jelennek meg. Különböző karakterek és életutak kereszteződnek vagy haladnak el egymás mellett anélkül, hogy nyomot hagynának vagy hatással lennének a másikra. Ezeken a képeken megjelenő összes karakterre jellemző az a csak önmagukban való teljes elmerülés ami sok emberre jellemző. A festményeken szereplő összekapcsolódó figurák is lelkileg távol állnak egymástól és saját életszövevényükbe merülnek el - ezért a képeknek van egyfajta lebegő hangulata. Az alakok majd mindegyike egy öntudatlan létben merül el, a hangulat álomszerű. Ezeknek a festményeknek a gondolata először vizuálisan fogalmazódott meg bennem, a történetek festés közben alakultak. Így nem is szeretném ha az az egyetlen értelmezése lenne a képeknek amit én adok neki. Ezért csak nagy vonalakban határozom meg a jelenetek kimondható tartalmát.

Az első képen a csoport és az egyén szemben állása a téma. Az egyedül álló gondolkodó alak vizsgálja a többieket, de magát ő sem láthatja reálisan. A csoportban csak látszólag működnek az összetartó erők, valójában itt is mindenki sajátos bűvöletben él, a tekintetek befelé fordulnak, nincsen valós kapcsolat közöttük. A második és harmadik képen férfi és női szerepek jelennek meg; odaadás, hűtlenség, kacérság. A három képen megjelenő alakok közül az egyetlen aki kinéz a képből és ránk tekint - a kacér nő - aki önmagának tükröt keres valaki csodáló tekintetében. Azonban ő sem a valóságot akarja látni.

A második képen a fejét a férfi ölébe hajtó nő alakja kétértelmű. Az odaadást vagy éppen a megbánást szimbolizálja. Kettejük között lévő viszony tisztázatlan. Azonkívül a másik lány kacérsága is hat a férfira. A szobasarok a bezártság érzetét kelti, utalva a szituációban szereplő alakok  szűk választási lehetőségeire.

A harmadik kép témája szintén a férfi és nő közötti kapcsolat. Az alakok itt is zárt térben helyezkednek el. Erre csak a belógó lámpa utal, a szoba falai nem láthatóak a képen. Színeiben az első képpel alkot párhuzamot – ez a két kép fogja közre a másodikat. A szélső képeken a verzál zöld különböző tónusain kívül, nagyrészt meleg és hideg sárgák alkotnak nyugodt harmóniát. Míg a középső kép alapvetően sárga – kék kontrasztra épül, színviszonyai erőteljesebbek – ezáltal a nyugalom megszűnik. A két szín kontrasztja egyben fény árnyék kontraszt is,és ezek markánsan elválnak egymástól, ahogy a lámpa fénye kirajzolja a formákat. Ezen a képen az ecsetkezelés is vibrálóbb, az egymás mellé kerülő vonások határozottabban válnak el egymástól,  mint a két másik festményen. A harmadik képen már egészen sima felületek is megjelennek – a padlón csillanó lámpafény, és a lány arcának simasága a nyugalom érzetét kelti. Azonkívül a színek derűsebbek, a kábulat enyhül, egyfajta kiút lehetőségét érezzük. A két alak figyelme egymás felé fordul. Már nem önmagukba zárt egységként szerepelnek, valamit várnak egymástól. Persze ettől függetlenül lehet, hogy nem látják egymást valójában. A szerelem sokszor azon alapszik, hogy rávetítünk valamit a másikra. De a harmadik képen a lehetőség mégis létrejön kettejük között az igazi találkozásra.

A reménytelibb hangulatot segíti elő, hogy nem látjuk a képen a falakat amik a teret határolják. A változás nem teljes, ezért marad meg az alakokat megvilágító mesterséges fény. A figurák elrendezése és a nő gesztusa erotikus jellegű. Kettejük közül a nő a nyitottabb, ő helyezkedik el a lámpa alatt, a világosabb felén a képnek. Magát és az irányítást a férfinak engedi át, ezt jelzi hátrahajtott feje. A férfi alak tartózkodóbb, még gondolkozik valamin. 

A képeken szereplő alakok bármely korban élhetnének, nem a jelenhez kötődnek, általános emberi tulajdonságokat, viselkedésformákat jelenítenek meg. Éppen ezért a rajtuk lévő ruhadarabok nem jelzik egyetlen kor viseletét sem, ahogy a körülöttük megjelenő környezet sem. A képeken mindössze három tárgy jelenik meg - egy lámpa és két szék - redukált módon. Az alakokat körülvevő tér sem konkrét. Ez is arra utal, hogy a szituációk nem konkrét eseményeket mutatnak be, inkább szimbolikus ábrázolások. Ezt a tartalmat segíti a képeken ábrázolt terek teljes leegyszerűsítése is, melyek szintén nem konkrét helyszínek. Az első képen nagy, nyitott térben láthatók a figurák. A második és a harmadik képen pedig zárt térben helyezkednek el. Mindhárom képen felülnézetből látjuk az alakokat, azonban a nézőpont egyre emelkedik, ahogy az ábrázolt személyek is talán kiutat találnak saját bezárt világukból.